üdvözlünk a világunkban

Ismerj meg minket!

Demeter Attila

Mint a videóim mutatják, szeretem az életemet  és azt is, amivel a hétköznapjaimban foglalkozom! 🙂

1988.11.12-én születtem, Szegeden.

A Herbalife Nutrition vállalattal 16 éves koromban találkoztam. Nem vettem komolyan, de tökéletes megoldás volt a reggelimet helyettesíteni és mindeközben rohanni az iskolába. Idővel viszont rengeteg tapasztalatom lett.

Egészségem a helyére került, nem vagyok beteges már, allergiám a múlté, 11 kg izmot sikerült magamra építeni. Világbajnoki válogatott voltam Kempo küzdősportban, majd az 1. DAN fekete övet elértem. Tehát azt mondhatom, hogy elértem a sportban is, amit szerettem volna.

2012-ben kezdtem el személyi edzőként dolgozni, amivel jelenleg is hobbiként foglalkozom. Ezzel együtt kezdtem el Herbalife Nutrition vállalkozásom és a csapatomat építeni, ami jelenleg a legjobb és legeredményesebb Magyarországon. Ebben magasra tettem a lécet, tehát még nem mondhatom, hogy elértem, amit szerettem volna, de jó úton vagyok.

Szeretem a családom, barátaimat, vendégeimet. Hálás vagyok nekik és sokaknak, akiknek ehhez a sikerhez hozzájárultak bármilyen formában. Párommal, Zsófival egy nagyszerű csapatot alkotunk és végre megtaláltam azt, akivel támogatni tudjuk egymást az utunkon. 🙂

Kívánom neked is a nagyszerű eredményeket, hogy elérd azt, amit szeretnél!

Keress meg és segítek elérni az üzleti vagy életmód célodat, mert ezek az eredmények/sikerek motiálnak!

További szép napot Neked!

NE VÁRJ TOVÁBB!

 Ígérem nem rövid időre, hanem hosszútávon megváltozik az életed ha velünk tartasz. Vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi űrlap kitöltésével és kezdjünk bele az új életedbe!

Közvetlen elérhetőségek

EMAIL

webaruhaz@24fit.hu

Címünk

1054. Budapest, Szemere utca 19. Al. 2.

Telefonszám

+36-70-365-7054

0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza a Termékekhez
      Calculate Shipping